Isten, haza, család

Miniszterelnök Úr!

Az az élményem, hogy nem csak zárul ma egy korszak, órákon belül, ahogy ezt most írom – hanem egyszersmind nagy lehetőség ELŐTT is áll a magyar nemzet, a keresztény-konzervatív polgári közép, és potenciálisan akár Ön is.

Örömmel vettem, hogy megszólalt tegnap.

Megnyilatkozására húsz év tapasztalata alapján bátorkodom reagálni, amit Isten felé tartó emberek történeteinek hallgatásával, az Önéhez hasonló életutak, ciklikusan érkező válságok tanulmányozásával és megoldásával töltöttem.

Elemzésemmel a nemzet újjászületését remélem szolgálni.

Tartalom:

1 – Nem a NER ette meg a Fideszt
2 – Ezért JÓ ez a bukás
3 – Modelleztem, ami történik
4 – Ezért vesztette el a középkorúakat is
5 – Az alapvető hiba egy félreértés volt
6 – Nagy lehetőség ELŐTT állunk
7 – Fiatalok megnyerésének a módja
8 – Európa “elfoglalása” lehetséges
9 – Orbán Viktor evolúciós útja

1. Nem a NER ette meg a Fideszt

20 évre tervezett, mondja az interjúban, és hogy egy saját tengelye körül forgó országot akart. Sokan értettük ezt. Sokunk világképe-Célja az Isten, haza, család. Szavaknál azonban a tettek fontosabbak – tudom, hogy tudja, hogy a hatalomgyakorlás Módja az, ami elsötétedett.

Népszerű vélemény, hogy „a NER megette a Fideszt”, de pontatlan szerintem. Mert a Fidesz-nek és a NER-nek is Ön az origója. Előbbit elnyerte a társaitól, az utóbbi egyértelmű Orbán-Teremtény – gólem valójában mindkettő, az én látásom szerint, amit az Ön akarata indított, formált, alakított, tartott életben… és így szükségszerűen fordultak az apjuk, Orbán Viktor ellen.

2002 után immár a második kísérlet, egy tizenhat éve hízó Kylkhor nőtt a teremtőjén túl, kelt önálló életre, fordult mestere ellen, és… mivel Magán túlnő teremtménye működése felett már nem tudott kellő éberséggel őrködni (és ezt látva az energiáját nem tudta önként visszavonni) a NER ölte meg Orbán Viktort. Így történhetett, hogy az asszonyok által soká rejtegetett, lobbanékony és nárcisztikus Zeusz gyermekeit kontrollálni igyekvő Kronoszt átverte-meghányatta – fiú az apát legyőzte, pontosan úgy, ahogy másfél évvel ezelőtti levelemben Önnek leírtam. (Aligha olvasta, pedig több csatornát próbáltam anno…)

2. Ezért JÓ ez a bukás

Kemény és nagy bukás ez. Hogy saját teremtménye, amibe “szíve vérét locsolta” – ahogy sokszor mondta – magára omlott. Együttérzéssel írok, mert ismerem ezt az élményt. Hősies volt, amit próbált, érveltem Maga mellett én is, és szavaztam Magára, minden fenntartásom ellenére, mert az volt az élményem, hogy a nemzet javát szolgálta legjobb tudása szerint, és nem politikai termék csak a “Jóisten mindenek fölött, Magyarország mindenek előtt”, hanem valódi hitvallás. Mégis örülök, hogy bukott. A Jóisten kegyelmét csodálom abban, hogy a Tiszának kétharmada lett, mert így az igazságos. Megérdemeljük. EZT érdemeljük. Sőt ezen is túl: a világban Rend van, és ebből a nagy bukásból tud az Új, ami most Időszerű az elkövetkező időkben megszületni.

Óriási ajándék szerintem Önnek, ami történt, még ha nem is így látja esetleg még. Mert most végre szabad, 1989-es döntése óta először – és időt is nyert újra, mint 2002-ben. Ráadásul nem csak Ön szabadult fel, hanem (2) a NER-be bonyolódott polgári-keresztény elit béklyói is leestek, (3) a NER-t kritizálni próbáló, eddig általában ellenségként lényeglátó idealisták friss levegőt vettek, (4) a koloncként cipelt hamis realisták oldalt váltottak, (5) a baloldali-individualista-liberális-önközpontú emberek pedig a gyűlölködés kényszeréből szabadulnak lassan meg.

Önnek, az elitnek és az egész nemzetnek is HATALMAS lehetőség szerintem, hogy az eddigiekből tanulva most a már folyamatban lévő nagy megtisztulás után, helyesebben állhatunk neki az Isten-haza-családnak, újra. Már aki a megújuláshoz szükséges bűnbánatra képes.

3. Modelleztem, ami történik

Közel húsz éve segítek embereknek válságokat megoldani, több mint 1000 élettörténetet ismertem meg, és az a tapasztalatom, hogy a férfi út egyik legfontosabb korszaka a Hős, avagy más néven: Harcos korszak. A Céltudatosság nagy lendülése ez, az út harmadik harmadának első fele, ami mindenkinél bukással zárul, aki ide egyáltalán eljut.

A személyes drámáján túllépve: számomra mintázat látszik, ami nem egyszerűen csak arra ad magyarázatot, hogy Önnel mi történt, hanem arra is, hogy miért történt, és mi a helyes továbblépés módja, valamint hogy a világban mi zajlik, az EU miért őrült meg, ÉS amiben segítséget kért tegnap: hogy a fiatalok hogyan szólíthatók meg.

Sok száz élettörténet egyezésein alapuló személyiségfejlődési út lényege világkép tehát hitrendszer evolúció, avagy másképp: a cél és remény, még másképp: a függés, avagy a mindenségkapcsolat fejlődése – amit a 6 szimbólum fejez ki a felső sávban. (Ön az ötödik korszak végén van, a Sárkányba bukott bele, bővebbem erről később. Az Önt megbuktató mozgalom pedig a harmadik korszak önközpontú-önimádó embertömegeiknek az akaratát csatornázta ördögi zsenialitással egy fókusz, Maga ellen, hiszen pozitív üzenetben az ÖNközpontú-ÖNimádó, magukat kis istenekként imádó és rettegő emberek egyetérteni azon túl, hogy Orbánt öljük meg minden másban képtelenek.)

Úgy tudom ezt a folyamatábrát egyszerűen összefoglalni, hogy a modern emberiség az én tapasztalatom szerint a tékozló fiú útján jár.

Az út első harmada a minták szerinti “tudatlan” élet (ld. Mátrix), ahol sikert AKARUNK magunknak. Börtönnek bizonyul, és a boldogtalanság bukása zárja (ébredés / a minták csődje / a szabadság születése). Utána a kereső-tudatos-lázadó időszak, tehát a tékozlás ideje jön. Átmenetileg magunkat helyezzük a középpontba, gurukat/szektát, logikus hitrendszert választunk, boldogságot a rációnk számára hihető módon AKARUNK. (Az idealizmus révületébe bódult tudatos emberek tömegei a Reményt vették meg egy ügyes influenszertől.) Végül a céltudatos időszak a “ráció halálával”, tehát az igazság kősziklájába való becsapódással, tehát az értelem általi életnavigáció csődjének belátásával kezdődik, ami Kapcsolat születése, ami után tovább már a Nagyobban igyekszik hasznosan résztvenni az ember: Isten rá vonatkozó akaratát fürkészi, és a talentumai által kijelölt helyen igyekszik jól hasznosulni. (Sok száz videót készítettem erről – könyv az ábra magyarázatával a Librinél, “Élettérkép” címen kapható.)

4. Ezért vesztette el a középkorúakat is

Emberi közösségek mainstream (súlyponti) világképe az egyéni történetekkel megegyező úton halad. Az Ön által világrendszerváltásként megfogott jelenséget én úgy írom le, hogy a tudatosság tetőzése (woke) után most a globális ráció halála felé, növekvő káosz kíséretében, gyorsulva bukdácsolunk.

Másképp: a politikai válság mögöttes oka, hogy világkép válságban vagyunk.

Mert “vágott virág állapotban” van a nyugati civilizáció – ahogy ezt Ön is pontosan látja – értve ez alatt, hogy a liberális-tudatos, poszt-modern mainstream gondolkodás úgy próbált keresztény erkölcsi alapokon társadalmat fenntartani, hogy Istent száz éve megöltük. Egy darabig működött, mert az elitek szocializációja (és a media gatekeeperek hatalma) még erős volt, de a social media által az Isten-adta, és pillanatnyilag a racionalitás alapú individualizmus önközpontú őrület szektájában az öncélú fogyasztás poklát járó boldogtalan nép (a víznek árja) került a nyugati világban hatalomra. A konszenzus szűnt meg. Először abban, hogy Isten van-e (az új világkép alapja, hogy mivel nincsen, így az embernek orientálódnia sem kell, ergo: maga lehet isten, tehát az igazságról is dönthet: az igaz, ami szerinte az). Az Istenben való egyetértés híján a külső, nagyobb, közös orientáció bomlott le, és így érdekek maradtak csak. A tagadás ősi szelleme az Isten hit láncait lecsalva az éberség-woke-megkérdőjelezés (a mindent is jobban tudás) gyermeki kultúráját hozta el, aminek végpontján már a teremtés legalapvetőbb kategóriáit is erodálni kezdték az okosok, hiszen logikailag nézve persze, hogy nem kell férfi és nő, miért ne lehetne annyi nem, amennyi (nagy-óriási-egyszeri-egyedi!) egyéniség a világban van…

EZ az ok, a világkép válság, a tömegek / elitek / álmodozás / idealizmus / önimádat lázadása AZ ok, hogy a 40 alatti korosztályt elveszítette. Mert ők nem realitást és felelősségvállalást (és szükségszerű önkorlátozást), hanem egy szebb álmot (és még nagyobb szabadságot) akarnak. Közösségünk sorsa (magyarság a népnek tengerén) helyett ők az individuum javából, az személyes érdekükből indulnak ki (az ÉN pénzem értéke, az ÉN egészségügyi ellátásom).

És másrészt, ugyanezen érme mások oldala, hogy Maguk a lehető regrosszabb reakciót adták azzal, hogy lerázhatatlan szerelmes módjára próbáltak a fiatalok után hiteltelen influencerekkel és sztárocskákkal 1 perces üzenetekben rohanni, ahelyett, hogy magabiztos nyugalommal mertek volna önmaguk lenni.

NEM a fiatalítás a megoldás! 

A káosz ügynökei mindig is jobbak lesznek a hatáskeltésben. Hitelesség lett volna az ellenszer, normális, emberi beszélgetések – amire kíváncsiak lettek volna a 30asok is, ha ízléstelen óriásplakátokkal és AI videókkal, gerinces önazonosság hiányát jelző kaméleonkodással, és a már említett bohócokon keresztül áradó nézhetetlen fake háborús kampány üzenetekkel nem hiteltelenítik magukat annyira el, hogy az érdeklődésüket is teljesen elveszítsék. Mert ez történt. Közönybe haltak végül. Annyira torz volt az üzenet, hogy már nem is érdeklte őket.

Egy olyan generáció mozdult egységesen meg, és ölte le a NER-t, akik el sem mentek volna szavazni, ha Maguk hitelesen mernek önmaguk lenni… A fiatalok forradalmakat kivéve, mint ez volt, nem szoktak szavazni. Okkal, mert nem tudják kiben bízzanak. Amit Önök segítettek nekik eldönteni azzal, hogy hitelességüket ezen, az igazságra fokozottan érzékeny közönség előtt teljesen eljátszották, így már kíváncsiak sem voltak Magukra.

5 – Az alapvető hiba 

Maga hősisen küzdött a vártán. Soká. Tisztelem a bátorságát, de eleve vesztes volt szerintem, MERT egy régi világot védett, ahelyett, hogy az Újnak az építésében lett volna részes… Lásd a fenti ábra. A nemzet jövője NEM az, hogy a még mintakövetőket benne tartjuk a mintákba, és az önközpontú individualista embereket visszatoljuk a mintakövetésbe, mert (A) lehetetlen, és (B) ellen is állnak, és csak nagyobb lesz a tűz (lásd Pride felvonulás) – hanem épp a tudatos embereket feladat megérteni és megsegíteni, hogy a Céltudatos világképbe hamarabb továbblépjenek. (!)

A patriotizmus tűnhet jó ötletnek, hogy nemzetekbe zárunk vissza, de ha közös alap elveszte (Isten halála) a probléma legmélyebb szintje, akkor nem kielégítő a “Jóisten mindenek felelt, a haza mindenek előtt” mondás. Mert melyik? EGY legelső/legfelső érték lehet csak. Választani kell, amire Ön nem volt eddig hajlandó.

Beborult a gálya, mert nem lehetett másként – özönvíz idején nem gályára, hanem bárkára van szükség. Különbség, hogy gályának-Önnek CÉLJA volt (Európa elfoglalása), míg ezzel szemben a bárkának az élet és az értékek megőrzése KELL a célja legyen, aminek EREDMÉNYE lesz új és minden eddiginél erősebb közösség formálódása: a Magyar Nemzet és Európa újjászületése. (Azért merem ezt kijelentőleg mondani, mert egyéni élettörténetekben látom újra és újra.)

Másképp: NEM a woke, NEM az iszlám, NEM a gender, NEM a liberalizmus és NEM is a fiatalok az ellenség… Hanem ők épp a lehetőség, mert ők a magányos tömegek, akik közösségre, integrációra, helyes példára, elfogadásra, szeretetre – lábmosásra vágynak. E tévelygő-kereső embereket Önök magukra haragították, ahelyett, hogy a jövő szavazóit bennük meglátva továbblépni segítettek volna nekik.

Az igazi ellenség nem kívül van, hanem belül. A valódi ellenség (1) a saját arroganciánk, tehát a hübrisz, hogy azt képzeljük, hogy mi tudjuk, hogy tudhatjuk, és a Nagyobb akaratba vetett bizalom helyett a saját 20 éves terveinken dolgozunk, valamint az ennél is nagyobb bűn, (2) az őszinteség hiánya, hogy már régen nem merjük magunkat annak mutatni, akik igazából vagyunk: tökéletlen, bűnös és esendő embereknek, végül, hogy (3) gyávák vagyunk a világképünk mellet tanúságot tenni, és elhittük a liberális-individualista-önközpontú vallás egyik fő dogmát, hogy “állam és egyház szétválasztása” okán a hitélet a magánszférába tartozik.

Nem. Már nem. Az influenszer politika, és az AI videók korában meg különösen nem… Az politikus is ember, és CSAK úgy lesz hiteles, ha VAN világképe, és ez LÁTSZIK is.

Az influenszer-poltikusokat a hiteles emberség nyom nélkül mossa majd le.

6 – Nagy lehetőség ELŐTT állunk

Tennivaló dolgában, ahogy az ábrán látszik: a jövő a patrióta, nemzeti, jobboldali, keresztény céltudatos-részes lehetősége a ma még tudatos tévelygésben lévő ember, akit nem influenszerkedés (fiatal műsorvezetők, sztárocskák, magukat nevetségessé tevő, hiszen ettől nyilvánvalóan viszolygó, kényszeredett középkorúak), hanem hiteles emberség által lehet megszólítani (long form, podcast, személyes találkozók, személyes kapcsolatok, és legfőként: őszinte emberség, bátor megnyílás, releváns élettapasztalat).

Bárka az időszerű. Igaz, tehát tökéletlen, tehát hiteles embernek kell lenni, és így kapcsolódni. Megtartani egymást, lábakat mosni. Polgári szalonok, akár, de nem csoportok szervezése az első feladat szerintem. Hanem egyéni felelősségvállalás, ami működő társalmi szövet, kapcsolódásokban újjászülető nemzet alapja.

Mert a családtámogatás nagyszerű, a pénz – de mit sem ér, ha lelkileg bizonytalan-boldogtalan az ember, és nincsen kire támaszkodjék… gyermeket az vállal, aki magát legalább viszonylagosan biztonságban érzi, amihez KELL a lelki támasz. (Az egyházak nem érik már el, alig lelki vezetik a társadalmat, bármennyi pénzt is kapnak.)

Milyen jó lenne, ha MINDEN magyar embernek elérhető lenne olyan másik magyar ember, akinek van abban tapasztalata, ami nekem most kihívás, és az ő megélt (tehát hiteles ÉS bizonyítottan működő) tapasztalatával nekem szívesen és ingyen segít.

Tapasztalatom, hogy ez a jövő az egyénnel kezdődik. Én magam, Ön, a Tisztelt Olvasó KELL felelősséget vállaljon – KELL hiteles emberré váljon, hogy mások meg akarják szólítani a problémáikkal, aminek az ELSŐ lépése a tökéletlenségeinket MERNI bevallani, hogy a bátor és őszinte megnyílás által hitelesek legyünk mások számára.

Helyes közösséget, új polgári mozgalmat, és ami ezen is túl van (ÉS szerintem A Helyes Cél ): egészséges nemzetet CSAK hiteles emberek építhetnek. A hiteleség alapja, hogy a hiányaimat tévedéseit, bukásaimat, szégyeneimet IS mutatni merem.

Annyira hiszek ebben, hogy 13 társammal új közösségi oldalt kezdtünk építeni a megélt tapasztalataink, tehát az emberségünk, tehát bukásaink és tökéletlenségeink őszinte felvállalásának. Humania célja, hogy egyre többen merjék mutatni magukat, mert ez által a személyes utunkon, önismeretben haladunk ÉS másoknak hitelessé válunk, amiből új és jobb emberei kapcsolatok, helyi közösségek, sőt igazabb alapon álló párkapcsolatok, és boldogabb gyermekek is születnek… A Facebook napjai meg vannak számlálva szerintem.

7 – Fiatalok megnyerésének a módja

A helyes polgári politizálás az én meggyőződésem szerint a példás élet, ami gyakorlatilag evangelizáció is egyben… és ezért az újjászületés a lehetőség, tehát a feladat ebben a mostani időben.

Tapasztalatom, hogy világképről, értékekről, Istenről beszélni felesleges, sőt káros, mert megélt tapasztalat híján kiokítás csak, és ellenállást kelt. Hanem viszont lehet releváns-hiteles-példás életet élni, és akkor mások maguktól érdeklődnek, hogy az én világképem milyen, én miben hiszek – mert hiteles vagyok számukra hajlandók elgondolkodni a meglepő állításaimon is. Húsz éve művelem a transzparenciát nyilvánosan. Előbb férfi-nő témákban, majd közélet dolgában, és egy bő éve már Istennel kapcsolatban is. Az átlátszóság működik.

Fiatalokat tehát NEM kell megszólítani, utánuk futkosni. Hanem hagyni kell őket. Hiteles példaként, biztos kikötőként várni, hogy a szükségszerű tékozlás alján érkező szükségszerű becsapódás után a maguk idejében visszatérnek. Nem hozzánk. Egyáltalán. Hanem a nagyobbhoz-Istenhez, a saját útjukon és saját fogalmaik szerint. Ahogy ez velem is történt. És ahogy szerintem ez Önnel is történt – hiszen már elég öreg vagyok, hogy emlékezzem a hősök terei fiatal lázadóra, és hogy Antall Józsefnek mennyi “baja” volt a maguk fiatalos hevületével, mielőtt irányba rendeződtek 98-ra.

8 – Európa “elfoglalása” lehetséges

Hiszem, hogy a fent leírtak nem csak a nemzet megújulásának, de Európa elfoglalásának újjászületésének IS a módja. Nem holnapra. Húsz év távlatában.

Az EU válságban van. Amerika is. Közelről figyelem ezt, és már látszanak az első jelzőfények, akik ugyanarról beszélnek ott, amiről ebben a hosszú írásban én is.

Értem a patriotizmust, és a nemzeti tőkés osztályt, mint az akarat-átvitelhez szükséges mozgástér bővítést – de az én megértésem, hogy fejedelemségek, dukátosok, hűbér-birtokok kialakítása-adományozása a régi logika volt. A jövő NEM állami pénzek osztásán múlik. Az a múlt. Hanem innováción. Balásy 92 milliárdos osztalékával szemben mi Humania aktuális teszt változatára 18 millió forintot költöttünk eddig. A következő lépéshez is csak 30 millió forintra van befektetőktől szükség – és én tudom, hogy egy Facebook szinten sikeres nemzeti büszkeséget tudunk együtt így építeni, ha csak jól szolgáljuk az emberek igényét, a korszellemet.

9 – Az Ön személyes útja

Elbukott, mert el kellett bukjon. Az ábra férfi-nő szerepeket is mutató eredeti változatával magyarázva: a tudatos emberekkel a harcos állapotú vezető nem tud kapcsolódni, nem tudják őt érteni, neki a tökéletlenséget, és a rendszerének az óriási hibákat megengedni. Ezért bukott el. Fontos, hogy nem a személy, hanem a MÓD bukott el. A hősön túli minőségre, pásztorra van immár szükség. A személy újjászülethet, ahogy ez sokakkal megtörtént már.

A Jóisten ajándéka ez Magának, mert a “hősből” a helyesen értett “király” – tehát a pásztor – csak így születhet meg. Ezt látom. Hogy mindenki gólemet épít, aki idáig eljut, MERT (A) mindenki nagyon bölcs eddigre már, és azt hiszi jól látja, Ő tudja a megoldást, (B) nem lát mást, hogy más erre képes lenne, (C) hősies áldozatként vágyja és szívesen vállalja a feladatot, ugrik elé és bele, mert (D) türelmetlen, és haladni akar, ki ha nem Ő, és mikor, ha nem most, (E) tudja, hogy van Nagyobb, hisz is Istenben, de még jobban bízik a saját megoldásaiban, mint a jézusi példában.

A gólem végül egy majdnem-de-még-épp-nem Isten akaratában álló személyes történet, ami szükségszerűen születik, és erősödik meg azoknál, akik eljutnak eddig. Vissza KELL a harcos az energiáját belőle vonja, vagy a hübrisz által épített gólem a hőst eltapossa. Ahogy ez Önnel történt. Milliónyi mintakövető-tudatlan ember rajongása, sok millió önközpontú-tudatos Orbán-gyűlölő kárörvendezése, és kevéske céltudatos-részes ember együttérzése közben.

A saját tengelye körül forgó ország helyett az Isten tervében részes ország szerintem a következő korszak nagy feladata, aminek Európa megújulásában is szerepe lehet-lesz. Ahogy a Pió atyának tulajdonított idézet tartja.

Tapasztalatom, hogy az öncél mindenkor kevés, boldog csak az lehet, akinek magán túli nagyobb célja van. Egyéni történetekben tanultam ezt, de meggyőződésem, hogy közösségekre-nemzetre ugyanúgy igaz, mert amin kint úgy bent, amint lent úgy fent – a teremtésnek Egy Rendje Van. No és ezt jelenti számomra az, hogy Isten-haza-család. A Rendet. Olyan értékhierarchia/fraktál ez, amiből a középső elem büntetlenül nem kiemelhető, ahogy mutatja ezt a nemzet jelenlegi megosztott állapota, és az Ön sorsa. A polgári közép, a gerincünk hasadt meg: sokan szavaztak a Tiszára, keresztény emberek is. Nem az Ön hibája csak, de Maga sem gyógyította. A harcos attitűd hozott ugyan eredményeket, és talán talán elkerülhetetlen is volt, de a most következő korszakot jellemző lábmosás stratégia tartósan hatékonyabb lesz.

NEM újabb gólem kell.
Hanem HELYES élet.

Nem egy új és mégjobb nagyívű emberi Terv a megoldás.
Hanem bízni, a Nagyobb akaratba belesimulni, a Példát követni.

Húsz év segítő praxis alapján: nekem az a tapasztalatom, amit a történelem is mutat, hogy Zeusz (a nárcisztikus ego) ellenszere Jézus. Nincsen jobb út, mint a jézusi példa. Így működni, ebben másoknak segíteni, egymást folyamatosan emelni. EZT jelenti számomra Szent István választása, és ma is ez szerintem a Nemzet lehetősége, és jövőjének váltsága: a szakrális Magyarország útja.

Azt mondta, hogy nem nagyon tudja, hogy hol nyilatkozhatna, mert egyik ellenség, másik a hangját keresi még, harmadik túl vad. Érzésem szerint én értem Önt. És szívesen beszélgetnék Önnel a nemzet jövőjéről és aktuális tennivalókról a már említett Humania Közösség közönsége előtt. Már 3123-an vagyunk.

Szeretettel meghívom a Barabás Villába, ahol a találkozóinkat tartani szoktuk, május 20. szerda, vagy május 21. csütörtök este 6 órára! Várom válaszát – megtisztelő, ha eljön. Most, vagy később.

Te pedig, kedves olvasó: lépj be a Humania Közösségbe ingyenesen, itt, ha megérintett ez az írás, bekapcsolódnál a magukat őszintén vállaló, tapasztalataikkal mások rendelkezésére álló emberek mozgalmába, és szeretnéd, hogy eljöjjön a volt miniszterelnök!

Barátsággal,
Joós István

  

Kelt Dömsödön, 2026. május 9.

——

Reakciókra reagálva: nem Orbán Viktor a lényeg. Persze. Hanem Mi – a nemzet, és ezen is túl: Isten országa, az emberek testvérisége A Lényeg. Orbán Viktor olyan központi személy most szerintem, akire (1) ilyen vagy olyan okból mindenki figyel, és (2) akinek a dolgok alakulására most nagy hatása van, (3) elég nagy ütést kapott, hogy nyisson új gondolatokra. Ezért neki írtam. Videó erről itt

Értem, hogy a másik oldallal is beszéljek. Nem zárom ki, hogy a nemzet megújulása ott is indulhat, de ehhez hiteles vezető kell. Aki számomra nem látszik. A világ rendje az én tapasztalatom szerint a fraktál. Erős és stabil törzs, szilád alap, igazi kőszikla KELL, hogy struktúra lehessen. Amíg mellérendelt/érdek kapcsolatok vannak csak, addig az nem fa még, hanem levelek a forgószélben…

KAPCSOLAT
+36 20 6192074 
istvan@humania.io

HUMANIA HÍREK