Egy szülő azért kezdett intenzíven önismerettel dolgozni, mert bizonyos családi helyzetekben aránytalanul erős indulatot tapasztalt magában. Különösen nehéz volt számára, amikor a gyereke nagyon gyorsan és nagyon erősen váltott az érzelmei között. A reakciót nem akarta továbbadni, ezért több irányból próbálta megérteni, mi történik benne.
A munka hozott felismeréseket. Régi családi történetek nyíltak meg, korai élmények kaptak új értelmezést, és egy fontos szülői kapcsolatban először hallott meg egy olyan nézőpontot, amelyet addig nem ismert. Minden új megértés egy újabb darabnak tűnt a kirakósban.
Egy ponton azonban maga a kirakós lett a kérdés.
Meddig kell keresni a hiányzó darabokat? Mikor lesz végre kész az ember?
A beszélgetésben erre született egy másik kép: a kirakós végtelenül nagyítható. Ha egy darabot megtalálsz, közelebbről nézve azon belül is új illeszkedések, repedések és hiányok jelennek meg. Ezért nem az a fordulat, amikor minden darab a helyére kerül. Olyan pillanat talán nincs is.
A fordulat az, amikor megszűnik az a hit, hogy előbb teljesen meg kell értenem és meg kell szerelnem magam ahhoz, hogy rendben legyek.
A felismerés így szólt: tökéletlen vagyok, az is maradok, és nem fogom tudni véglegesen „megjavítani” magam. Ez elsőre vereségnek hangozhat. A tapasztalatban azonban éppen ettől válik az ember stabilabbá. Már nem folyton átalakítandó projektként néz magára. Kirajzolódik a saját, tökéletlen formája — mint egy kirakósdarabé.
És éppen így tud illeszkedni.
A résztvevő később arról számolt be, hogy egy fontos családi kapcsolatában is történt változás. Korábban vagy alkalmazkodott a másik nézőpontjához, vagy mindent az ellenkezőjére fordított. Most először tudta felvállalni előtte a saját tökéletlenségét anélkül, hogy bizonyítani vagy védekezni akart volna. A másik fél is kevésbé ítélkezően reagált, és újra megjelent köztük az együttműködés lehetősége.
A tanítás
Az önismeret fontos. A kirakósdarabok keresése valóban segíthet meglátni, hogyan lettünk azok, akik vagyunk.
De az önismeretnek lehet egy második feladata is: elvinni addig a pontig, ahol kiderül, hogy nem tudjuk magunkat teljesen megoldani.
Nem minden darabot kell megtalálni.
Nem a hibátlanság tesz kapcsolódásra alkalmassá. Sokszor éppen az történik, hogy amikor az ember feladja a saját tökéletességének projektjét, végre kialakul a formája. Elfogadhatóvá válik önmaga számára — és ezzel mások tökéletlenségét is könnyebb megengednie.
Nem attól leszel egész, hogy minden darab megvan. Attól válsz használható darabbá, hogy elfogadod a saját tökéletlen formádat.
← Minden esettanulmány