Nem függést, nem örökölt szerepek gépies teljesítését, és nem is azt, hogy két ember feladja magát egymás kedvéért. Ellenkezőleg.
A férfi–nő egység lényege épp az, hogy (1) nem egymás kedvéért, és (2) nem magunkat feladva. Önállóság és az egyéni boldogság keresése magányba vezet, ahol az ember azt találja, hogy szüksége van valami nagyobbra, hogy igazodni, tehát kapcsolódni tudjon, hogy az önközpontságot meghaladja.
A kapcsolat nem töröli el az egyéniséget. Az egyéniség pedig nem teszi lehetetlenné az egységet.
Önként igazodunk, amint elég jó okunk van rá.
Tapasztalatom, hogy férfinál az irány, nőnél az erő. Az érett férfit a rajta túlmutató Ügy találja meg, és annak szolgálatában foglalja el a helyét. A nő ereje pedig olyan kapcsolatban tud kibontakozni, amelyben önként adhatja magát valami szerinte érdemeshez, ami nem a konkrét férfi, hanem az Ügy, amit a férfi szolgál.
Ez nem visszatérés egy kész, örökölt, "paternalista" működéshez. Ellenkezőleg. Az önállósodás lényeg, hogy többé nem vagyunk szerepbe kényszeríthetők, hanem önként adjuk magunkat egy közös kalandra, ami mindkettőnk számára A legnagyszerűbb.