Pártelnök Urak!
Van két ember az evangéliumban, akiket meg kell próbáljunk egy asztalhoz ültetni Magyarországon.
Máté és Simon.
Máté vámszedő volt. Egy nála és a saját népénél sokkal nagyobb birodalmi rendszer működésében vett részt. Számomra ő annak az örök veszélynek a képe, amikor az ember annyira igazodik a nagyobb hatalmi rendszerhez, hogy közben elveszítheti a saját közössége iránti hűségét és így a becsületét is.
Simon Zelóta volt. Az ő világa a nemzeti és vallási ellenállásé. Számomra ő a másik örök veszélyt hordozza: amikor annyira a saját népünk, a saját ügyünk és a saját igazságunk kerül a középpontba, hogy a nagyobb közösségeinkből kiszorulunk, a Nagyobbal való kapcsolódásunk sérül, és magunkra maradunk.
Jézus megoldását szeretném a figyelmükbe ajánlani.
Jézus nem azt mondta Máténak, hogy legyen Simon. És Simonnak sem azt, hogy legyen Máté. Hanem egy magasabb cél alá hívta be mindkettőjüket.
Szerintem pontosan ez időszerű ma Magyarországon.
Orbán Viktor politikájában erős a Simon-pólus: a nemzeti önrendelkezés, a szuverenitás, a magyar érdek, a magyar érvényesülés a fókusza. Amiben fontos igazsága van. Veszélye másrészt, hogy a „nemzet felemelése” annyira fontossá válik, hogy már nem tudjuk az eszközöket helyesen választani, és mértéket tartani.
Magyar Péterrel kapcsolatban sok emberben éppen az ellenkező félelem él. Nem állítom, hogy külső vagy globális hatalmi érdekeket szolgál. Azt állítom, hogy sokan attól tartanak: a nyugati világhoz való visszakapcsolódás csak totális igazodás által lehetséges, és ezért feladja a saját érdekünket, és mások mércéje szerint kormányoz.
Mindkét veszély valós szerintem.
Mindkét félelem jogos.
A kétpólusú kényszerből való kilépés keresése eközben Toroczkai Lászlóban, Navracsics Tiborban és Vona Gáborban is látszik.
Csakhogy.
Nem Orbán és Magyar meghaladása, nem középen álló mozgalom a feladat. Ahhoz, hogy meg tudjuk haladni a megosztottságot, előbb jól kell látni az igazi törésvonalat.
Szuverenista-globalista, jobboldali-baloldali, kommunista-fasiszta helyett és fölött individualista vagy részes az igazi kérdés szerintem.
A politikai jobb és bal egy közös nagyobb igazság, a zsidó-keresztény nyugati civilizáció méhében alakult ki, egyazon cél irányában ható iker gyermekekként. De mára ez a közös nagyobb igazság lebomlott az emberekben – Isten apa után kultúra anyát is megöltük. A szabadság-egyenlőség-testvériség igazi arcaként az én-én-én maradt csak.
Nem harmadik politikai tábor, nem Orbán vagy Magyar kiszorítása, nem egymás legyőzése tehát a feladat: Máté és Simon között félúton vita, veszekedés, egymás hergelése, önpusztítás van. „Jobb” Orbán Viktor, „normális” Magyar Péter álom csak.
AZ IGAZI KÖZÉP SOKKAL NEHEZEBB, MINT A FÉLÚT.
Mert az igazi közép szintézis, ami magasabban van.
Oldalak horizontális megkülönböztetése és hangsúlyozása helyett a vertikális törés felismerése most a fontos. A "Miért jó ez nekem?" ember oldalra nézve helyezkedik. A "Mi az én részem ebben?" működés nagyobbat lát, és szolgál.
Jézus nagyobb történetbe hívta be, és ezáltal egy közösségbe integrálta Mátét és Simont – és a magyarság esetében pontosan ugyanez most a lehetőség.
Az egyén, a nemzet és Európa legkisebb közös többszöröse a feladat.
Az igazi közép látja az egyén boldogulásának, a nemzet felemelésének és az Európában való részvételnek egyidejű értékét, és a hármat egy nagyobb cél nevében, egy nagyobb történetben, közös küldetésben egyesíti.
Ahogy ezt Jézus tette.
Amihez nem új politikai program, párt, vezető kell.
Hanem alkalmassá kell váljunk az új politikára.
A politika a közösség állapotának a tükre. Ha jobbat akarunk: mi magunk – Te és én – kell beletegyük a nagyon is valóságos munkát, hogy kiérdemeljük.
Amihez magunkkal kell most először szembenézzünk.
—
Keresztelő Jánost ajánlom figyelmükbe.
Jézus előtt járt, és ő sem politikai programot hozott. Nem azt mondta: változtassátok meg a rendszert. Hanem, hogy:
Tartsatok bűnbánatot.
Az emberek kimentek hozzá a Jordánhoz, megvallották a bűnös mivoltukat, és megmerítkezve megtisztultak a vízben.
Pontosan erre van a magyarságnak most szüksége szerintem.
Mielőtt új és jobb világot építünk: el kell előbb az igazsághoz jussunk.
Magunkkal kapcsolatban. Hogy aztán a nemzet ügyében így igazulva helyesebben tudjunk részt venni, tisztábban lássunk.
Tökéletlenek vagyunk, és folyamatosan hibázunk. Megoldás nem eltagadni ezt, sem megszerelni akarni magam. Hanem elfogadni. Hogy tökéletlen vagyok, és maradok is. “Senki nem jó, csak Isten.” – a tökéletlenséget vállaló ember kirakós darabbá válik, és nem attól lát jól a pályán, hogy különös képességei születnek, hanem a pályáról derül ki, hogy az egy kép, és az ember azt látja meg és azzal arányban, ahogy beilleszkedik.
Húsz éve figyelem már ezt, sok száz élettörténetben láttam.
Nem a Cél kimondása az első feladat. Hanem az igazodás, hogy látni képes-érdemes legyek. Aminek módja, hogy a tökéletlenségünket muszáj bevallani, magunknak és egymásnak. Hogy Isten játékában részes lehessek.
Megrázó tapasztalatom, hogy a Célt megtalálni nem lehet. Hanem A Cél feladatként találja meg azt, aki erre érdemes.
Aminek fontos-kihagyhatatlan része a vallomás. A keresztény hagyományban, igen, de az anonim alkoholisták ötödik lépése is ez. Magunkkal szembenézni. Nevén nevezni azt, ami a miénk. Kimondani és megbánni, ami nem volt igaz. Lemosni magunkról, amit nem akarunk továbbvinni. Vezekelni, és elégtételt adni.
Hiteles emberekre van a nemzetnek szüksége. A hiteles emberek vállaltan tökéletlenek.
Másképp és egyszerűbben:
Nem tartunk még a politikai cselekvésnél szerintem.
Mert még ott sem tartunk, hogy közösen meg tudjuk mondani, hogy a Cél mi legyen. Mert ahhoz előbb tisztán kellene látnunk.
Tisztán látni annyira tudunk, amennyire igazak vagyunk, és őszinte és bátor vallomások sora helyett egyik oldalon “nincsen az önkritikára idő, elvész a nemzet, ostrom alatt állunk” – a másik oldalon az abszolút filmszínház köti le a figyelmet.
Vakok vitatkoznak, hogy merre és hogyan kellene menjünk.
Tehát:
AZ ELSŐ FELADAT NEM AZ EGYETÉRTÉS. AZ ELSŐ FELADAT AZ IGAZODÁS.
Magunkkal szembenézni. Bűnbánatot tartani. Kimondani, ami nem igaz bennünk. Elengedni, amit csak azért védünk, mert a mieinknek fontos.
És ha egyre többen válunk egyre igazabbá, akkor egyre tisztábban fogjuk látni ugyanazt.
Abból már lehet valódi kapcsolat.
Kapcsolatból közösség.
Közösségből közös irány.
És csak ezután politika.
Meg kell valljuk a hibáinkat, a múlttal őszintén szembenézve, hogy igazabb emberekké váljunk. Visszanyerni a hitelességünket. Ez most az időszerű feladat.
Nem azért, hogy hibátlanok legyünk. Maradunk tökéletlenek. Hanem azért, hogy ne hazudjunk tovább magunkról, mert helyesen kapcsolódni csak így lehet. Ha az igazság akkor is fontos, amikor ránk nézve kellemetlen.
Amiben, igen, van dolga a politikusoknak – jó, ha példával elöl járnak. De nem rajtuk múlik, nem az ő felelősségük, nem szabad rájuk várjunk.
Elnök urak, és ezen is túl: Honfitársaim!
Nem a politikánkkal van baj, hanem a kultúránk beteg.
Hogy hogyan bánunk az igazsággal. Hogyan beszélünk egymással. Mit teszünk, amikor félünk. Mit hallgatunk el, ha érdekünk fűződik hozzá. Tudunk-e felelősséget vállalni, bocsánatot kérni, megbocsátani, jóvátenni, kapcsolódni ahhoz is, aki mást gondol.
Ezt egyetlen kormány sem tudja helyettünk megcsinálni.
A politika a kultúra lenyomata csak. Olyan, amilyenek vagyunk. Ha ugyanúgy hazudunk tovább, és ugyanúgy törzsekben gondolkodunk, és ugyanúgy félünk az igazságtól és ugyanúgy mindig a másikban keressük a hibát, akkor nem tudjuk “megtörni a turáni átkot”.
Lehet új alkotmányt hozni. Lehet jobb intézményeket építeni. Lehet kormányt váltani.
De az igaz emberséget nem lehet az állam eszközeivel kikényszeríteni.
Hanem a példa működik.
Elnök urak, lesznek-e példa?
És ami fontosabb: Te leszel-e, kedves olvasó?
Vonzó a politika, “a nemzetért együtt tenni”, “a lopást felszámolni”, de illúzió csak, hogy tudnánk jól csinálni. Egyik oldal sem tudja. Mert a nemzet nem tart még itt.
Előbb bűnbánat.
Előbb a vallomás.
Előbb felelősségvállalás.
Kell.
Mert hitelesség kell legyen, hogy kapcsolat lehessen. Igaz kapcsolatból lehet közösség. Közösségből testvériség. És ebből születhet majd másfajta politika.
Nem fordítva.
Nem tartunk a politikai cselekvésnél, sőt a politikai cselekvés jelenleg szerintem még lehetetlen, felesleges – veszélyes délibáb, illúzió, hübrisz, arrogancia.
Mert cselekvők nincsenek.
Még.
Elegen.
Nem a közös cél a kérdés.
Az első feladat nem a cél és nem az egyetértés. Az első feladat az igazodás. Hogy legyenek kik egyetérteni kép-esek aztán.
Az első feladat a gyógyulás.
A közös cél, egyetértés és közösség az egyéni munka gyümölcse. Lesz.
Amiből az is következik, hogy nem “a megfelelő vezető” fog bennünket rendbe tenni. Ellenkezőleg, a messiásvárás katasztrófába visz, ahogy a huszadik század két ismétlődő véglete, a fasizmus és a kommunizmus már megmutatták. A politika nem tudja felülről megteremteni a megfelelő embert és a megfelelő társadalmat.
Fordítva van.
Az emberek igaz, tehát a világ fraktális rendjébe illeszkedő kultúrájából születik a helyes politika.
Nem kitalálnunk kell az igazságot, és egymást rábeszélni próbálni is hiba. Hanem elég igazakká kell válnunk az idő elég nagy részében ahhoz, hogy felismerjük, és együtt be tudjunk kapcsolódni a Nagyobb rendjébe, amelynek mindannyian részei vagyunk.
—
Érdekes számomra, hogy az ügynökakták most nyílnak meg. A rendszerváltás óta toljuk magunk előtt őket.
Amit elzárunk, az attól még nem tűnik el.
És ez nemcsak egy ország múltjára igaz.
A saját életünkre is.
Szerintem a szembenézés az a nagy munka, amit Magyarország a rendszerváltás óta újra és újra elhalaszt. És ennek azóta fizetjük az árát.
Könnyebb volt új rendszert, új kormányt, új pártot, új ellenséget, új vezetőt keresni. És új bűnöket elkövetni, egymásra halmozni.
Sokkal nehezebb ezt mondani:
Itt hallgattam.
Itt féltem.
Itt hazudtam.
Itt megalkudtam.
Itt bántottam valakit.
Itt bűnös módon aláztam az ellenséget.
Itt az érdekemet választottam az igazság helyett.
Kezdem én.
Isten, haza, család – a világképem. És mégis: sokáig haboztam megszólalni, mert ebben az országban az egyik vagy a másik oldalhoz tartozol, és kész. Mindkét tábor szerint. Aztán bírálni kezdtem Orbán Viktort. Majd rá szavaztam mégis, általam látott nagy hibái ellenére. Mert a kisebbik rossznak láttam. Megalkudtam, mert nem volt jobb. Amit a szavaimmal vitatok, a szavazatommal elfogadtam.
Ez egy az enyéim közül.
A tied mi?
Képesekké kell váljunk beismerni az igazat akkor is, amikor az ellenfelünk mondja. És meglátni a hamisat akkor is, amikor a "mieink" követik el.
Az igazság kősziklájához vezető út a saját személyes vétkeinkre vonatkozó vallomással kezdődik minden nagy hagyományban. Évezredek óta.
—
Ezért indítottuk a Humania közösséget.
Humania egy magyar fejlesztésű új social network, ahol nem tökéletesnek mutatjuk magunkat, hanem őszintén vállaljuk, akik vagyunk, és a tapasztalatainkkal segítjük egymást az élet kihívásainak megoldásában, a következő lépés megtételében.
A Humania legfontosabb funkciója a vallomás.
A múltunk személyes hibáit tárjuk egymás előtt fel, hogy esendők, bénák, megalkuvók, gyengék, kiszolgáltatottak mikor és hogyan voltunk.
Leírjuk.
És így tisztulunk, igazodunk, és egymást egyre jobban látjuk.
Nem a másik emberrel foglalkozunk, hanem magunkkal nézünk szembe.
Már 1311 ilyen megosztás van.
A Humania az a hely, ahova magunk és a szeretteink miatt jövünk – tehát nem azért, hogy mit rontott el Orbán Viktor, Magyar Péter, a főnököm, a volt férjem, feleségem, cégtársam, vagy az apám.
Hanem, hogy a saját részünket kimondjuk.
Mit tettem én.
Mi volt benne hibás.
Szükség van most erre.
Az őszinteség mozgalma időszerű megszülessék.
—
Politikusok aligha olvassák ezt, ha igen sem eddig – kedves olvasó, hozzád szólok itt már: gyere, és kapcsolódj.
A Humania nem egy online közösség csak.
Hanem személyes találkozóink is vannak, havonta.
Október 22-én várunk a Barabás Villába.
Ha beszélnél a köz dolgairól.
Egy nappal október 23. előtt.
Ha tennél magadért a szeretteid és a nemzet érdekében is.
1956-ban magyar emberek a szabadságért álltak fel. Hetven évvel később talán érdemes feltennünk magunknak egy másik kérdést is:
A nácik, a szovjetek, Kádár, Orbán, Magyar Péter, a "háttérhatalom" tart rabláncon bennünket, vagy mi saját magunkat?
Aki fontosnak érzi ezt a munkát, azt várom október 22-én a Barabás Villában.
Nem új pártot építeni.
Nem újabb tábort létrehozni.
Nem a másikat legyőzni.
Magunkkal szembenézni, és ebből mozgalmat személyes példa által csinálni.
Mert ezt a munkát nem úszhatjuk meg.
És ha elegen elvégezzük, annak lesz majd politikai következménye is.
De nem a politikával kell kezdenünk.
Nem a politikával van most dolgunk.
HANEM MAGUNKKAL.
A Jordán mindannyiunkat vár. Ma is. Kihagyhatatlanul.
Az politizáljon, aki saját tökéletlenségével már szembenézett, elfogadja azt, és másoknak is meg tudja engedni a tökéletlenséget.
Az forgasson kardot, aki a vízen már átjött.
Legyünk így együtt szentek!
Szeretettel,
Joós István
___
Ui.
Lehet mondani, hogy mindez naivitás és illúzió. És valóban az is volt. Eddig. A média kapuőrök – szerkesztők által vezetett újságok, rádiók, televíziócsatornák – évszázadaiban nem hitelességen, hanem elitek döntésén múlott, hogy mi ér el emberekhez. De ennek mára vége. Ahogy a politikai oldalaknak is.
A social media a legszemélyesebb intim tereinkbe hozza be a politikust az élet bármely pillanatába, a saját hangján, és bárkinek lehet csatornája, ahol közvetlenül kapcsolódnak hozzá mások. Ezért az influenszerek nyerik meg a választásokat. Beleértve a magyar miniszterelnököt és Trumpot.
Tökéletlenség vállalásából születő hitelesség a legnagyobb erő ebben az új világban. Nyugodt fény a hergelés sötét éjszakájában. Szellemi harc van, de nem a politikában, hanem belül, a lelkünkben. Végül mindig az igazság nyer. Kapcsolódj be, légy részes!